A népi alkotómunka remekműveihez tartoznak a székelykapuk. Tulajdonképpen a székely nép kebléből fakadó szimbólum rendszereit foglalja egybe. Alkotások, amelyek meghatározóak az udvarhelyszéki székely falvak építészetében, arculatában. Időtlen időket átélt, több generáció járt ki - be alatta. Társadalmi élettevékenységünk a kapun keresztül zajlik, innen lépünk ki az „életből" egy közösségi életbe és ezen térünk vissza szereteteinkhez. Közös örökségünk, otthonunk, szülőfalunk kincse, melyet ismernünk, ápolnunk s továbbadnunk kell.

Zetelakán 151 családnak van nagy „kötött nagykapuja".Hat régi kapu nincs eredeti helyén, a falu különböző helyén vannak kiállítva, illetve a közeljövőben állítódnak.

Csergő Bálint (1977) statisztikai adatai alapján tudjuk, hogy 430 székelykapu volt Zetelakán. 2008-ban a székelykapuk adatbázisának elkészítésekor ezekből a kapukból mára csak 130 kapu áll helyén, azaz a régi kapuk közel 75%-a tűnt el 30 év alatt. 

Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítenek. III. Béla király a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot. E család leszármazottai építik 1220 körül a későromán-kora gótikus bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet kiemelkedő emléke.

Mellette állt a kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. IV. Béla király 1258. június 6-án erősítette meg az akkor már felépült templomra vonatkozó adománylevelét. Az épület sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala.

A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. Nem is maradt volna belőle semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkák elvégzésével. Munkája világszerte elismerést aratott. A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek, amikor megkapták a birtokot Mátyás király adományaként.

Mára ebből az épületből csak egy dongaboltozatos terem, - ez most a kőtár - a hajdani refektórium, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg. 

Forrás: romtempom.hu

1215-ben írásos emlékek említik középkori templomát, de lakott hely már 1181 óta. Az erdélyi püspök 1351-ben engedélyt adott mise és pap tartására a Szekeresi családnak, az ottani Boldogságos Szűz tiszteletére épült templomban. Sokak szerint erre az időpontra tehető a mai templom kora, melynek építése a 14. század végére befejeződött, hiszen 1402-től a Rozsályi Kun család tagjai már a templomban temetkeztek. A települést 1717-ben a tatárok feldúlták, felégették, a templomba menekülőket megölték. "Romlást, Veszedelmet, Égetést, Rablást ez helyben és az Isten házában szörnyű égetést tűzzel a pogány tatárság elkövetett, kik által Isten az eő haragját elhozta az eő Népére az 1717-dik Esztendőben Augusztus utolsó hetiben. Melyet is jövendő maradékainknak emlékezetére feljegyzett az akkori időben Szent Isten népével szolgáló nemes Nagy-Szekeresi és nemes Zsarolyá-i eklázsiának prédikátora Gödöley István, ki is kívánja: legyen békesség e háznak és az Isten nevének mindörökké, ámen."

Ez a felirat az újjáépített templom északi falán olvasható, míg egy másik az egyik padon már a helyreállításról tudósít: "Isten házának felső és belső részei az 1771-dik esztendőben építtettenek és ékesittettnek meg az egész Sz. Reformata Ecclesia költsége és szorgalmatosságával." A volt szentélyben megmaradt hálós boltozat maradványa tudósít az eredeti állapotokról. A szószék 1773-ban, a karzat 1783-ban készült. A templom déli oldalán, a hajóban és a szentélyben eredetiek a gótikus ablakok, megmaradt a déli bejárat eredeti pálcatagos gótikus kő ajtókerete is. A szentély keleti végének szakaszát egy tölcséres kerek ablak, míg a mellette lévő boltszakasz közepét egy félköríves záródású, kagylószerűen díszített reneszánsz szentségtartó ékesíti. A templommal kis tető köti össze a 16 méter magas, négy fiatornyos, szoknyás harangtornyot. Feltételezhetően a 18. század végén készült; száz kilogrammos harangját 1802-ben öntötték.

Forrás: iranymagyarorszag.hu 

A munkácsi vár Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemléke, amely fontos szerepet játszott a magyar történelemben.

A vár jelentős szerepet játszott a Habsburg-ellenes mozgalmak korában. Zrínyi Ilona vezetése alatt, az 1685–1688 közötti években hősiesen ellenálló várőrség utolsóként kapitulált a Rákóczi-szabadságharc idején. A Habsburg uralom alá került várat 1787-től fogházzá, majd börtönné alakították át, ahol sok neves forradalmár raboskodott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt, utolsók között tette le a fegyvert 1849-ben. 1855–1896 között ismét börtönként használták. Ezt követően volt magyar, csehszlovák és szovjet laktanya, működött falai között traktoros iskola is. A vár jelenleg műemlék, benne múzeummal.
 

„Munkács ugyanis sziklán épült, melyet csak kevés föld takar, e sziklahegy rónaságból emelkedik föl úgy, hogy egy jó mérföldnyire nincsen közelében semmi magaslat. Csak ily távolságból kezd emelkedni a vidék, egész magas Beszkid-hegyekig. A Tisza felől, a mely ide négy órányira foly: nincsen egyéb rendkívül sűrű erdőségnél, a melyben bámulatos terjedelmű-magasságú és egyenességű tölgyek találtatnak, avagy roppant mocsaraknál, a melyeket a munkácsi hercegséggel határos máramarosi hegyekről lefolyó vizek képeznek: e vízeknek folyása beléjök dölt fáktól meglévén akadályozva, annyira átszivárogják a földet, hogy az utak csak kemény télben járhatók. A Latorcza folyó, mely a Beszkid-hegyekből ered, egy puska lövésnyire folyik a munkácsi várhegytől.” – II. Rókóczi Ferenc leírása a várról.

Forrás: wikipédia.hu

A magyarországi színi élet jelentős bázisa a 18. századtól kezdve a főnemesség volt. Kastélyaikban francia mintára, rendszeresen vagy alkalmilag mutattak be különféle tárgyú, műfajú darabokat, többnyire a maguk és a meghívott előkelők szórakoztatására. Az előadásokban részt vevők összetétele változatos volt. Sokszor főúri műkedvelők játszottak, máskor a kastély személyzetét is bevonták. Azokban a kastélyokban azonban, ahol legalább néhány évre folyamatossá vált a színielőadások megtartása, rendszerint hivatásos együtteseket szerződtettek. Így váltak ezek az udvarok olasz operatársulatok, német drámai vándoregyüttesek, zeneszerzők és szcenikusok kívánatos és a környezetre is ható bázisaivá. Nem ritkán ugyanaz az együttes látta el előadásokkal az évad egy részében a kastély lakóit, majd az év másik részében a közeli vagy távolabbi városok nemesi-polgári közönségét.

A történelmi Magyarország területén a császári család holicsi (Nyitra megye) kastélyában kezdődtek meg a legkorábban az ilyen előadások. 1746. augusztus 22-én az ott szolgáló lotharingiai lakájok a nyaraló császári család jelenlétében Molière Kotnyelesek (Les fâcheux) c. bohózatát vitték francia nyelven színre, majd néhány napon belül még két másik vígjátékot mutattak be. A család 1747-ben ismét Holicson nyaralt. Ekkor egy egyfelvonásos vígjáték, majd két nap múlva, a vadászat végeztével, egy vígopera szórakoztatta a vendégeket. Pár napra rá ezeket az előadásokat egy Regnard-vígjáték követte, amelyet főúri műkedvelők, hercegek, grófok és bárók adtak elő. A holicsi kastélyban egyébként 1756-ig folyt alkalmi színházi tevékenység.
 

Forrás: mek.hu